1687-ben a törökök elhagyták Eger városát. A visszatérő püspök viszont már nem akarta újjá építtetni a régi palotáját a várban, hanem vásárolt két építési telket a városban és egy vadonatúj palotát kezdett építtetni. Az építőanyagot, ami a riolit tufa volt, a palota mögötti illetve alatti domboldalból termelték ki. Így mire felépült a palota, egy hatalmas pincével is rendelkeztek. Szükség is volt a pincére, hiszen a XVIII.-ik században az emberek még nem az államnak fizették az adót, hanem az adó egy részét az egyháznak. Az adó mértéke 10 százalék volt. Az egri püspökség területe a térképen fekete vonallal van körülrajzolva. A piros vonalak jelzik, hogy az egri püspöknek Magyarország egy ötödéről fizették az adót, ami évente 12-13 millió liter bor volt. Ennek a mennyiségnek egy részét tárolták itt a pincében, és ezért volt erre szükség. De a bort nem itták meg, hanem kereskedtek vele. Ugyanis az állam még nem tartott fent kórházakat, iskolákat és egyéb intézményeket. Ezek mind léteztek, de az egyház kezelésében. Fenntartásuk viszont rengeteg pénzbe került, és ehhez a pénzhez csak úgy tudtak hozzájutni, ha az adóba beszedett bort eladták. És a püspök azt szerette, ha borral fizetnek neki, és nem egyéb terményben, például búzával. A búzát ugyanis két év múlva ki kell dobni, de a bor évekig elállt a pincében, ezért lehetett vele gazdálkodni. Így tudták működtetni az egyházmegyét.

 

A pincekészítés régen még nem elektromos eszközökkel történt, hanem kézi erővel. A pinceépítő mester fogta a szerszámait, - kalapácsát, vésőjét, csákányát – és nekiment a riolit tufának. Először függőlegesen oszlopokat vágott a kőzetbe, majd ezeket az oszlopokat lefeszítették a falról. Darabolták, faragták, formázták őket és a végén már kész építőanyaghoz jutottak, amiket lovas szekerekkel juttattak ki innen.

 

A pince jelenleg sajnos üres. Itt nincsenek borok és hordók. Ennek az az oka, hogy ezt a pincét az 1700-as évek elejétől egészen a XX.-ik század közepéig bor tárolására használták. 1947-ben államosították, és elszállították innen az összes bort. De ha egy pince üres, akkor az tönkre megy. A falakon élő nemes penész elhal. A bor és nemes penész szimbiózisban élnek egymással. Ha nincs bor nincs nemes penész, ha nincs nemes penész, akkor a bor is megromlik. De nem csak a bor miatt kell a pincébe a nemes penész, hanem azért is, mert ez az, ami a víz, a pára jelentős részét megköti. Miután elszállították innen a bort, és a nemes penész elhalt a falakról, a víz már akadálytalanul megtudta támadni a tufát. Elkezdte oldani benne a meszet, a tufa elgyengült és tönkrement. A 60-as években sorra kezdtek Egerben beszakadni a borospincék. Fel kellett mérni mennyi pince és milyen állapotban van a város alatt. Találtak 643 pincét, ezek összes hossza 147 km volt. Amik veszélyesek voltak azokat betömedékeltét, vagy belülről a falakat betonnal megerősítették. Ez egy jó megoldás, mert nem fog beszakadni a pince. De sajnos a betonon nem tud megtelepedni a nemes penész, ezért a pince borászati szempontból ma már értéktelen. Itt sajnos fél év alatt megromlana a legjobb minőségű bor is. Ezért nincs itt bor és nem lesz útközben borkóstoló sem.

 

 

Ez a pince legnagyobb összefüggő területe, az oszlopos terem. Itt egymás mellett van 7 nagy pinceág, és ezt másik 7 keresztezi. Olyan, mint egy 7x7-es háló 35 önálló oszloppal. Itt tárolták az egri fehér borokat. A nagy ágakban voltak a különböző fajták, a keresztágakban pedig az évjáratok. De itt csak az egri fehér borok voltak. Külön tárolták az egri vörös borokat, a mátrai, tokaji, és a munkácsi borokat. Mind a négy terület külön bejáratokkal rendelkezett, hogy a gazdák és a kereskedők könnyedén bejuthassanak a szekereikkel a pincerendszerbe, és hogy ne kelljen idelent össze-vissza keresgélni a különböző borokat, területeket.

 

A pince jelenleg üres, de reményeink szerint nem sokáig lesz így, mert itt egy történelmi múzeumot tervezünk létrehozni. Ha ma sétálgatnak Egerben, akkor csak török utáni város, a barokk Eger látható. De hogy mi volt itt 1004-től, a püspökség alapításától, a törökök kivonulásáig, abból semmi nem maradt meg, minden elpusztult. Ezt az elfeledett, közel 700 éves történelmet szeretnénk itt bemutatni a látogatóinknak. Egy panoptikumot tervezünk létrehozni. Ennek első képviselőjét, a pinceépítő mestert utunk elején már láthatták. Terveink szerint további 23 életkép fog itt megvalósulni. Itt lesz Szt. István, aki a püspökséget alapította, Mátyás király, aki országgyűlést tartott Egerben. Lesz egy rabszolgapiacunk, és a kiállítás fénypontja egy kivégzés lesz, ahol egy tolvaj lefejezését lehet majd megtekinteni. De a kiállítás létrehozása előtt meg kell oldani a víz problémáját, hogy az ne maradjon itt bent. Hogy honnan kerül ide, a következő megállónkon láthatják.

 

A pincén keresztül folyik egy földalatti patak. Ennek a vize, ami nagyrészt itt marad. Azért nem tud tovább folyni, mert a csatorna, amibe átfolyik, 30 cm-el magasabban van, mint a pince legmélyebb pontja. A 30 cm alatti rész itt marad. A kiállításhoz viszont nagyobb területre lesz szükségünk, ezért el kell vezetnünk a patakot. Ezt úgy akarjuk megoldani, hogy egy üvegtálcában feltesszük a falra. Így felülről már majd bele tud folyni a csatornába, és a pince is száraz lesz.

 

A pince egyedüli olyan rövid szakaszán vagyunk, ahol nem kellett betonozni. Itt még az eredeti riolit tufa látható. És itt lehet érzékelni, hogy mekkorák is voltak a járatok. Ezekben lovas szekerekkel közlekedtek. Régen ide még nem palackozva, hanem lovas kocsikon, hordókban szállították a borokat. Úgy kellett létrehozni a pincét, hogy a szekerekkel bármely részére eljussanak. Sajnos ezek a nagy pinceágak lettek a betonnal beszűkítve. 

 

Ez az ág a bazilikával párhuzamosan fut, 15 méterre mellette. Közvetlenül felettünk egy park van, amiben gesztenyefák élnek. Az egyik fának a gyökerei megtalálták ide lefelé az utat és mára már teljesen benőtték a pince falát. Innen szívják fel az éltető vizet és tápanyagokat. Látható élő fáról van szó, mert ha tüzetesen megvizsgáljuk, találunk rajt újabb gyökérhajtásokat is. Jelenleg 10 méterrel vagyunk a felszín alatt.

 

A másik oldalon annak a legszebb eredménye, hogy nem él már nemes penész a pincében. A beszivárgó víz, a tufából kioldott meszet könnyedén le tudja rakni a falakon és így jönnek létre ezek a mészkő képződmények. Máshol is láthatóak ilyen képződmények, de a legnagyobb, a legszebb mészkőfüggöny ezen a falon látható. Ez körülbelül 70 év mészlerakódása.

 

Itt is megjelentek már a mészkő képződmények. Olyan, mint ha egy hármas vízesés zubogna le előttünk le a falon. A plafonra feltekintve pedig láthatóak a felülről lefelé növekvő mészkő oszlopok. Rendkívül gyors a fejlődésük. Míg egy természetes barlangban néhány évszázad alatt fejlődnek 1 centit, itt 2-3 év alatt tudnak ennyit növekedni. Ezért Egerben 2-3000 év múlva már egy gyönyörű mészkőbarlangot lehet majd a látogatóinknak megtekinteni.

 

Jelenleg a pince fő ágában tartózkodunk. Ez annakidején 1600 méter hosszú volt, és végig párhuzamosan futott a főutcával, a mai sétáló útcával.. Ebből nyíltak az oldalágak és a mellékágak, így a pince teljes hossza közel 4 km volt. Mára ebből az ágból már csak 200 méter maradt meg, mert az államosítás után feldarabolták a pincét és csináltak belőle több kisebb pincét. Az új tulajdonosok pedig lefalazták egymástól a pincéiket, hogy senki ne lássa, ki mennyi bort tárol. Így lett a 4 km-es pince mára 1600-1800 méter.

 

 

A középkori Egerben a legfontosabb személyek a szerzetesek voltak. Ők tudtak írni és olvasni. Ismerték a számok világát, a gyógynövényeket és az orvostudományokat is. Ők voltak, akik a földmérést is végezték, mégpedig ilyen eszközzel ami itt látható. Ezt kinyitották 1 egységre – magyar neve:ÖL, ez ma 189 cm – és letették a földre. Elindultak vele, minden harmadik lépésre kellett 1-et fordítani rajta, és így alakult ki az a speciális magyar földmérési rendszer, hogy 1 ÖL az 3 lépés. 1 lépés az 2 láb. 1 láb az 12 hüvelyk. Sajnos ezeket a régi mértékegységeket ma már nem ismerjük, nem használjuk, az iskolákban nem tanítják.

Középkori játék. Régen a gyerekek még nem playstation-nel játszottak, hanem azzal, amit a természet adott nekik. Fa az volt az erdőben, amire egy tojást tettek és azt egy kaviccsal kellett eltalálni. Az nyert, akinek ez a leghamarabb vagy a legmesszebbről sikerült.  Ennek a modern variációját játsszuk itt, mert nem tojásra, hanem teniszlabdára és nem kaviccsal, hanem fagolyóval kell dobni. 

A játék szabályai:

Dobáskor a kézfej felfelé, a golyó lefelé van, és oldalról alulról kell dobni.

Csak az szabályos találat, ha golyó érinti a labdát és úgy esik az le. Ha csak erősen megdobják a farönköt és a labda leszédül, az nem szabályos találat. 

 

A középkorban ruhához se lehetett egyszerűen jutni. A ruhákat a lányok, az asszonyok otthon készítették a családjuknak. A vászon alapanyaga a kender volt. Ezt vízbe áztatták, majd a szélső, 4 lábú eszközön, - TILÓ -, megtörték. A tüskéseken – GEREBEN – fésülték. Majd megfonták a szálakat, és ezekből a szálakból lehetett a szövőszéken megszőni a vásznat. Ebből már akár inget, szoknyát vagy nadrágot is varrhattak maguknak.

  

Amikor még nem volt villany akkor is megoldották a világítást, mégpedig gyertyával. A kanóc hosszával tudták a gyertya hosszát meghatározni, és ezt minél többször mártották a forró faggyúba, annál vastagabb és vastagabb lett. Ennek fényénél esténként már le lehetett ülni szőni, fonni, vacsorázni. 

 

Utolsó megálló a vesszőfonó műhelye. Néhány eszköz látható, hogy miket készített egy vesszőfonó.

Első eszköz a diótároló kosár. Beletették a diót, majd felakasztották egy magas, szellős helyen. Így a szél átjárta, nem fülledt be, és mivel magasra volt felakasztva, az egér se érte el, nem tudta megrágni. 

Második kosarunk a piaci bevásárló kosár. Nem az egriek, hanem az Eger környéki asszonyok viselték a hátunkon. Ebben hordták be a piacra az árúikat eladni, illetve vitték haza, amit itt vásároltak.

Utolsó eszközünk egy vadkacsa fészek, vadkacsa csapda. Ferdén letették a vízpartra, a nádasba. A vadkacsa úszkált a vízen, meglátta, hozzáúszott, belenézett. Látta, hogy belülről száraz, felülről esőtől, naptól védett. Tökéletes fészkelő hely, ezért ebbe építette a fészkét. A paraszt pedig megvárta, amíg minden tojásból kikeltek a kiskacsák. Akkor, egy éjszaka befogta az egész családot és hazavitte őket. Otthon a kacsamamának bevágta a szárnyain a tollakat, így az már nem tudott elrepülni, és ottmaradt az udvaron felnevelni a kiskacsákat. 3 ilyen szerkezettel 15-20 kacsára is szertettek, és a családnak megvolt egész télire a hús utánpótlása.